Instrutor Latino

Instrutor Latino – valódi nevén Tomáš Vu Thanh – 1988-ban született a szlovákiai Komárnoban. Kapcsolata a capoeirával 2001-ben kezdődött, de az első igazi edzésén 2002-ben vett részt Pozsonyban, ahol Mestre Paçoca tanítványa lett, ekkor csatlakozott az Abadá csoporthoz.

Oktatói munkáját korán kezdte, 2002-óta tanít szülővárosában.

Mestere Abadából való kilépése során követte őt az új, Vem Camará Capoeira csoportba. Időközben kiterjesztette munkáját több városra is, köztük 2007-ben Győrben is létrehozott egy csoportot. Graduado rangra emelő övét, a kék övet 2008-ban szerezte meg.

2010 óta egy sikeres projekt keretében értelmi sérültek részére is tart capoeira foglalkozásokat, mellyel mozgási és észlelési képességeik javulását, valamint szociális fejlődésüket segíti elő.

Számos capoeira rendezvény szervezője, övezések, workshopok, gyakorló hétvégék köthetők a nevéhez, melyről mind a résztvevők, mind a látogatók pozitív élményekkel térhetnek haza. 2013 őszén pedig Instrutor Latinonak köszönhetően Komárnoban zajlott a III. Jogos Europeus, azaz a III. Capoeira Európa-bajnokság.

Jelenlegi, Instrutori övét 2014 júniusában szerezte meg Klagenfurtban.